na de itt a lényeg, a Vinyl rendezője Alan Zweig, aki a képeken látható, szokatlan tükörbe beszélős technikával vette fel és vágta be magát egy csomószor a filmbe, sőt igazából ez az egész az ő saját életéről, kvázi depressziójáról, problémáiról szól. nagyon mélyre menő önterápia, ami csak eszközként használja ezt az egész lemezgyűjtögetős keretet, ahhoz, hogy rájöjjön, hogy jutott el oda, hogy (ránézésre) negyvenes évei közepén, egyedül él egy New York-i lakásban, tele lemezekkel, amik mögül egyszer csak elkezdenek előbújni az egerek (a jazz szekcióból egész pontosan), és ő pedig a kamerába beszél, ahelyett, hogy a kamasz lánya biciklijét szerelné éppen, és vajon mennyiben van ehhez köze a gyűjtői életmódnak. Nyomot hagy az emberben, főleg, ha nem egyszer előfordult már vele, hogy a döglést választotta, ahelyett, hogy csináljon valami értelmeset. Súlyos, vicces, a maga módján nagyon szép és, ami a lényeg kibaszottul emberi és igaz film.
Innen letöltheted
